A munka, amit nem látsz egy AI szerepjátékplatform mögött
Két ember, megszámlálhatatlan feladat, és több mint két év tanulás.
Írta: Edith | AICHIKI közösségi menedzser
Amikor megnyitsz egy AI szerepjátékalkalmazást, minden viszonylag egyszerűnek tűnik. Kiválasztasz egy karaktert, beírsz egy üzenetet, és választ kapsz. Talán saját karaktereket alkotsz, személyre szabod a beszélgetéseidet, vagy más felhasználók történeteit fedezed fel.
Amit nem látsz, az az, ami ez alatt az élmény alatt zajlik.
A férjemmel, Rudival ketten vagyunk elsősorban felelősek az AICHIKI felépítéséért és működtetéséért, amely egy független AI szerepjátékplatform.
Rudi a fejlesztést, az infrastruktúrát és magát a céget viszi. Én a közösségünket, a kommunikációt, a kreatív tartalmakat, és a platform meg a felhasználók között zajló dolgok nagy részét kezelem.
Nincsenek befektetőink, marketingosztályunk vagy nagy fejlesztői csapatunk. Van viszont egy kisebb csapatnyi moderátorunk és béta tesztelőnk, akik segítenek nekünk, és egy közösségünk, amelynek visszajelzései a mai napig alakítják a döntéseinket.
Több mint két évnyi fejlesztés után még mindig tanuljuk, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen platformot felépítsünk és fenntartsunk.
Úgy gondoltam, ideje megosztani valamit abból a munkából, ami általában láthatatlan marad.
Ez több, mint kódírás
Amikor Rudi elkezdte fejleszteni az AICHIKI-t, azt hitte, a technikai oldal viszonylag egyszerű lesz.
Egy AI csevegőalkalmazás alapötlete magától értetődőnek hangzik: elküldjük a felhasználó üzenetét egy AI modellnek egy API-n keresztül, megkapjuk a választ, és megjelenítjük a képernyőn.
Csakhogy más dolog rávenni egy AI modellt, hogy válaszoljon, és más dolog elérni, hogy egy összefüggő, folyamatosan épülő történetben részt vegyen.
A karaktereknek meg kell őrizniük a személyiségüket. A beszélgetéseknek kontextusra van szükségük. Az emlékeket kezelni kell, a felhasználói munkameneteket fenn kell tartani, és a rendszernek sokkal bonyolultabb interakciókat is le kell tudnia kezelni, mint az egyszerű üzenetváltás.
Ezek a kihívások az AI szerepjátékban különösen fontossá válnak, ahol a felhasználók akár több száz üzeneten át építenek kapcsolatokat, alkotnak kitalált világokat és követnek bonyolult történetszálakat.
Amikor megkérdeztem Rudit, mit nem vesznek észre az emberek az AICHIKI fejlesztésével kapcsolatban, ezt mondta:
„Ezt nem lehet kitalálni egy hét „vibe codingolás" alatt. Több mint két éve dolgozom az AICHIKI-n, és még mindig nem tökéletes."
Szerintem ez jól összefoglalja a különbséget aközött, mennyire egyszerűnek látszik valami kívülről, és mennyire bonyolulttá válik, amint nekiállsz megépíteni.
A kódírás pedig csak egy része a feladatainak.
Az AICHIKI egy bejegyzett romániai cégen keresztül működik, ami azt jelenti, hogy az adók, a jogi előírások, az üzleti adminisztráció és a pénzügyi döntések is az ő vállát nyomják.
Ő kezeli az infrastruktúrát, a kiadásokat, az áruházak követelményeit, és ő dönt arról, mely ötletek megvalósíthatók technikai, anyagi és jogi szempontból.
Különböző AI modellekkel dolgozik, megtanulja a képességeiket és korlátaikat, és olyan AI-támogatott fejlesztőeszközöket használ, mint a Claude és a Codex.
Még az alkalmazás infrastruktúráját is mi magunk üzemeltetjük és kezeljük otthon.
Ha valaki alkalmazottként fejlesztő, gyakran befejezhet egy feladatot, felviheti a kódot, és mehet tovább.
Amikor viszont a saját termékedet építed, a felelősség nem ér véget azzal, hogy egy funkció működni kezd.
Végig kell gondolnod, hogy használni fogják-e az emberek, megértik-e, hogyan hat más rendszerekre, és mi történik, ha valami elromlik.
Rudi említett egy másik különbséget is, ami megmaradt bennem: ha a termék a tiéd, mindig a fejedben van.
Mindig van valami, amit fejleszteni lehetne, valami, amit ki kell vizsgálni, vagy egy újabb megfontolásra érdemes ötlet.
És ezt az érzést én is nagyon jól ismerem, még ha a munkám egészen másképp néz is ki, mint az övé.
Az én oldalam az AICHIKI-ban: az emberek az üzenetek mögött
A felelősségeim a felhasználóink és az általunk felépített közösség köré összpontosulnak.
A legtöbb reggelt a Discord ellenőrzésével kezdem.
Elolvasom az üzeneteket, megválaszolom a kérdéseket, utánajárok a jelentett problémáknak, és megnézem, van-e valami, ami Rudi figyelmét igényli.
Onnan általában a Reddit, az e-mail, a közösségi média és maga az AICHIKI között mozgok.
Vannak napok, amikor bejelentéseket készítek elő, blogcikkeket írok, promóciós tartalmakat készítek vagy közösségi eseményeket szervezek.
Máskor karakterekkel dolgozom, meglévő tartalmakat frissítek, kiemelt karaktereket választok, vagy segítek a felhasználóknak megérteni, hogyan működnek bizonyos funkciók.
És mindeközben a Discord végig nyitva van.
Az egyik legkedvesebb részem a karakteralkotás.
Rengeteg időt töltöttem karakterek fejlesztésével, a személyiségükkel, a hátterükkel és az emlékeikkel kísérletezve, és megfigyeltem, hogyan értelmezik a különböző AI modellek a megkapott információkat.
Egy jó szerepjátékkarakterhez több kell egy vonzó portrénál és néhány személyiségvonásnál.
A története, a viselkedése, a kapcsolatai, a beszédmódja és a reakciói mind hozzájárulnak ahhoz, mennyire következetesen viselkedik egy beszélgetés során.
Néha egy látszólag jelentéktelen részlet is hatalmas különbséget jelent.
Ez a tapasztalat azt is segített megérteni, milyen nehézségekkel találkoznak más alkotók, így könnyebben tudok gyakorlati tanácsot adni ahelyett, hogy egyszerűen megmondanám, mit kellene tenniük.
A közösséggel való munka azonban nemcsak kreativitásról szól.
Vannak nézeteltérések, félreértések, segítségkérések, és időnként olyan helyzetek, amelyek nehéz döntéseket igényelnek.
A moderálás olyan felelősség, amelyet komolyan veszek.
Van egy kis moderátorcsapatunk, akik segítenek fenntartani a Discord közösségünket, kezelik a mindennapi ügyeket, és a komolyabb dolgokat elém hozzák.
Az automatikus moderálás is segít a lehetséges problémák azonosításában, de úgy gondolom, hogy a kontextus és az emberi ítélőképesség továbbra is fontos, amikor másokat érintő döntéseket hozunk.
A felhasználók kitiltásával kapcsolatos döntések az én dolgom, Rudi pedig akkor kapcsolódik be, ha egy ügy technikai vizsgálatot vagy az alkalmazás módosítását igényli.
Azt tanultam meg, hogy a közösségmenedzsmenthez nem elég ismerni a szabályokat.
Türelem, következetesség és meghallgatni tudás kell hozzá, akkor is, ha valaki frusztrált, vagy nem ért egyet egy döntéssel.
És néha a kritika pontosan az, amit hallanunk kell.
A funkció, amelyet Rudi nem akart megépíteni
Az egyik dolog, amit nagyra értékelek abban, ahogyan dolgozunk, hogy a közösség visszajelzései valóban befolyásolják a fejlesztést.
Rendszeresen elviszem Rudihoz a felhasználói javaslatokat, panaszokat és kéréseket.
Persze ez nem jelenti azt, hogy minden javaslatból funkció lesz. Vannak ötletek, amelyek technikailag nem megvalósíthatók, mások túl drágák lennének, vagy nem illenének az AICHIKI irányához.
De a felhasználói visszajelzések jelentős szerepet játszanak abban, hogy min dolgozunk.
Az egyik kedvenc példám a Folytatás gomb.
Rudi eredetileg nem akarta beépíteni.
Szerinte a szerepjátéknak interaktívnak kell lennie. Írsz egy üzenetet, az AI válaszol, és a történet ebből a váltásból bontakozik ki.
Nem igazán értette, miért akarna valaki gombot nyomni ahelyett, hogy maga írna választ.
De a felhasználók újra és újra kérték.
És végül újragondolta.
Ami egyszerű gombnak látszik, valójában azt kívánja a rendszertől, hogy az AI-t utasítsa a jelenet továbbvitelére a felhasználó új párbeszéde nélkül.
Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Ma a Folytatás gomb az AICHIKI része, és Rudi örül, hogy hozzáadtuk.
Azért szeretem ezt a példát, mert fontos dolgot mutat meg a terméképítésről.
Ami egy fejlesztőnek logikusnak tűnik, az nem mindig tükrözi, amire a felhasználóknak szükségük van.
Néha az alkalmazásodat használók olyan lehetőségeket látnak vagy olyan bosszúságokkal találkoznak, amelyekre te magad sosem gondoltál volna.
És ha hajlandó vagy meghallgatni őket, ezek a tapasztalatok jobbá tehetik a terméket.
A kis csapat nem jelent kis munkamennyiséget
Talán nem is gondolnád, mennyi különböző feladatra kell figyelni nap mint nap.
És van egy fontos részlet arról, hogyan működtetjük az AICHIKI-t: Rudinak teljes munkaidős állása van a platformon kívül.
Az AICHIKI-t a szabadidejében fejleszti a munkahét folyamán. A rendes munkája után azt az időt, ami rendelkezésére áll, funkciókra, hibák kivizsgálására vagy az alkalmazás technikai oldalának kezelésére fordítja.
Hétvégén az AICHIKI gyakorlatilag az ő főállása lesz.
Olyankor hosszabb, megszakítatlan időszakokat tud a fejlesztésre, a frissítésekre és azokra a nagyobb feladatokra szánni, amelyeket nehéz hétköznap estékbe beilleszteni.
Az én munkám közben más ritmust követ.
Lehet, hogy éppen támogatási üzenetekre válaszolok, közösségi eseményt készítek elő, cikket írok, tartalmakat nézek át, vagy egy moderálási döntésről egyeztetek. A közösségmenedzsment nem mindig követ fix időbeosztást, főleg, hogy a felhasználók bármikor megkereshetnek.
És közben ott van a családi életünk is.
Két lányunk van, és a kisebbik még a nap folyamán sok figyelmet igényel tőlem.
A közösségmenedzsment és az anyaság összeegyeztetése nem mindig egyszerű.
Vannak pillanatok, amikor egy felhasználónak segítség kell, egy bejelentést elő kell készíteni, vagy valami váratlan történik, de van egy kislányom is, akinek szüksége van az anyjára.
Részben ezért olyan fontos számomra egy megbízható moderátorcsapat.
A moderátoraink segítenek megválaszolni a kérdéseket, kezelik a mindennapi ügyeket, és életben tartják a közösséget akkor is, amikor én nem vagyok azonnal elérhető.
A béta tesztelőink hibák azonosításával, a változtatások tesztelésével és olyan észrevételek megosztásával járulnak hozzá, amelyek különben talán elkerülnék a figyelmünket.
Nem értünk egyet mindenben, és ez teljesen normális. Az számít, hogy meg tudjuk beszélni a problémákat, és megoldások felé tudunk haladni.
Hálás vagyok az idejükért és az erőfeszítésükért.
Bár Rudi és én viseljük az AICHIKI felelősségének nagy részét, bizonyosan nem mindent segítség nélkül csinálunk.
Az egyik legnagyobb kihívásunk nem a fejlesztés
Amikor megkérdeztem Rudit, mi a legnehezebb az AICHIKI fejlesztésében és fenntartásában, a válasza egy kicsit meglepett.
Nem a programozás volt az.
Hanem a felhasználók megtalálása.
Nincsenek befektetőink és külön marketingköltségvetésünk, így az új emberek elérésére tett erőfeszítéseink nagyrészt a természetes felfedezésre, a közösségi részvételre, a közösségi médiára és az ajánlásokra támaszkodnak.
És van egy másik nehézség is: a megfelelő közönség elérése.
Az AICHIKI a karakteralkotásra, a történetmesélésre és a hosszabb szerepjátékra épül.
Nem mindenki keres ilyen élményt, aki érdeklődik az AI csevegés iránt.
Vannak, akik egy gyors beszélgetést szeretnének, mások olyan platformot keresnek, ahol karaktereket fejleszthetnek, kapcsolatokat építhetnek és történeteket fedezhetnek fel hosszú időn át.
A mi feladatunk az, hogy segítsünk ezeknek az embereknek megtudni, hogy az AICHIKI létezik.
Ez az egyik oka annak, hogy időt fektettem a közösségimédia-jelenlétünkbe, a blogcikkekbe, a közösségi eseményekbe és az oktató jellegű tartalmakba.
Azt szeretném, ha az emberek nemcsak azt értenék meg, mit kínál az AICHIKI, hanem azt is, hogyan használhatják jobb szerepjátékélmények létrehozására.
Rudi néha maga is bekapcsolódik a promóciós erőfeszítésekbe, például megosztja az AICHIKI-t a Redditen.
De a marketing továbbra is olyasmi, amit tanulunk.
Hónapokat tölthetsz egy funkció fejlesztésével, egy rendszer javításával vagy egy technikai probléma megoldásával, és mégis nehezen éred el azokat, akik értékelnék ezt a munkát.
Egy termék megépítése és az, hogy az emberek felfedezzék, két teljesen különböző kihívás.
És mindkettő odafigyelést kíván.
Még mindig várjuk a milliókat
Nem tudtam megállni, hogy ne írjam le Rudi egy utolsó megjegyzését.
Az AICHIKI üzleti oldaláról beszélve bevallotta, hogy még nem vagyunk különösebben nyereségesek.
Aztán hozzátette, hogy még mindig várjuk a milliókat.
Nevettem, amikor ezt olvastam.
De a vicc mögött valami nagyon is valós van a független fejlesztésről.
Időt, erőfeszítést és erőforrásokat fektetünk valamibe, amiről úgy hisszük, hogy érdemes megépíteni, anélkül, hogy pontosan tudnánk, hová vezet ez a munka.
Még mindig vannak funkciók, amelyeket fejleszteni szeretnénk, kihívások, amelyeket meg kell oldanunk, és emberek, akiket el szeretnénk érni.
Vannak termékeny és elégedettséget adó napok. Mások váratlan problémákkal, nehéz döntésekkel vagy olyan munkával telnek, amelyet a csapatunkon kívül senki sem fog észrevenni.
És ez egyszerűen az AICHIKI működtetésének része.
Ha van valami, amit szeretnék, hogy az emberek megértsenek, az az, hogy egy AI szerepjátékplatform sokkal több a mesterséges intelligenciánál.
Azokról szól, akik fejlesztik, akik kezelik, akik segítenek fenntartani a közösségét, és azokról a felhasználókról, akik megtöltik a saját történeteikkel és karaktereikkel.
Minden funkció, bejelentés, frissítés és támogatási válasz mögött olyan munka áll, amely ritkán kap figyelmet.
És mindezek mögött két ember áll, akik egy céget, egy családot és egy olyan projektet próbálnak egyensúlyban tartani, amely az életük jelentős részévé vált.
Nem vagyunk nagy cég, és nem teszünk úgy, mintha mindent kiókumuláltunk volna.
Egyszerűen építjük az AICHIKI-t, menet közben tanulunk, és minden frissítéssel igyekszünk jobbá tenni.
És szerintem ebben van valami, amit érdemes megosztani.